Bejelentés


oxigénszifon Akár egészséges, akár beteg, plusz oxigénre szüksége













A szuperoxigenizált víz élettani hatásai

Pár ezer éve a levegő oxigénszintje 38% volt, ma tiszta környezetben 21%, a nagyvárosok szennyezett levegőjében még kevesebb.

Dr. Otto Heinrich Warburg volt az a német biokémikus, aki a sejtlégzés terén elért kiemelkedő munkájáért 1931-ben fiziológiai és orvostudományi Nobel-díjat kapott, s aki bizonyította:
a rák kialakulásának elsődleges oka, hogy nem jut elegendő oxigén a sejtekbe, és így az egy másik energiaforrás felé fordul, s átáll az anaerob anyagcserére, miközben burjánozni kezd.
Oxigén dús közegben mindez nem történik meg.

Az oxigénes víz fogyasztása csökkentheti a vérnyomást, mert oxigénhiány esetén a hajszálerek összehúzódnak, a szívnek nagyobb terhelést okozva, így megnövelve a vérnyomást. A szervezet oxigénhiányos állapotának megszűnésével a hajszálerek önkéntelen összehúzódása megszűnhet, így a vérnyomás csökkenhet.

A cukorbetegség súlyos szövődményei szinte mindig a mikrokeringés összeomlására vezethetők vissza. Ha a hajszálerek a fenti módon kitágulnak, úgy több tápanyag és elegendő oxigén jut az eddig alultáplált szövetekhez, ilyen módon az oxigénes víz hatékony segítséget nyújthat a cukorbetegség szövődményeinek – például a fekélyek, illetve a szem romlásának – az elkerülésére.

Az asztmában, a COPD-ben, vagy más tüdőbetegségekben szenvedőknek mind nagy segítséget nyújthat az alternatív módon a szervezetbe bejuttatott oxigén, ugyanis ilyen betegségek fennállásakor a tüdő hasznos felülete lényegesen csökken, de az oxigénre ugyanúgy szükség van. Az oxigénhiányos helyzetekre a szervezet sokszor légszomjas rohammal válaszol, aminek az esélye az oxigénes víz fogyasztásával minimalizálható.

Dr. Tóth József, az Országos Onkológiai Intézet egyik (ma már nyugdíjas) vezető professzora szerint a daganatok oxigénhiányos és savas környezetben alakulnak ki és fejlődnek tovább (publikálva az Orvosi Hetilapban, 2007. júli.!). Az oxigénes víz fogyasztása nemcsak az oxigénhiányt szünteti meg, hanem folyamatosan lúgosítja is a szervezetet, ezért hatékony segítséget nyújthat a rák, vagy éppen az áttétek megelőzésében. Az oxigénterápia a folyamatban lévő orvosi kezelések javallott kiegészítése is lehet, ugyanis oxigénhiányos és savas környezetben az alkalmazott terápiák (sugárterápia, kemoterápia) hatékonysága is drasztikusan csökken. Ilyen esetekben az általánosan javasolt napi 1 liter helyett napi 3 liter oxigénes vizet érdemes fogyasztani.

Dohányzóknál az oxigénes víz fogyasztása helyreállíthatja a dohányzás miatti kritikusan alacsony véroxigénszintet. Így a dohányzó megelőzheti a szervezetében sok olyan betegség kialakulását, melyek a szervezet általános oxigénhiányára vezethetők vissza.

A túlsúly gyakran a szervezet elsavasodására vezethető vissza. Mivel az oxigénes víz fogyasztása lúgosít, a tapasztalataink szerint segíthet a fogyásban is.

Az egészséges embereknek is hasznos az oxigénes víz fogyasztása, mert erősíti az immunrendszert, javítja a máj méregtelenítő funkcióját, és fokozza a szellemi és testi teljesítőképességet.

Sportolóknál edzés utáni fogyasztása két óra helyett 20 percre csökkentheti a regenerációt. Nagyobb erőkifejtés, verseny előtti alkalmazása növelheti a sportteljesítményt, a szervezet károsítása nélkül!

Lehet, hogy van a családjában olyan, akinek magas a vérnyomása, akinek cukorbetegsége vagy tüdőbetegsége van, volt már daganata, dohányzik, túlsúlyos, vagy éppen, aki egészséges?
Nekik is ideális ajándék lehetne az oxigénes szifon!

A 2.000 mg/l-es oxigéntartalom kiemelkedően magas az egyébként üzletekben kapható 20-150 mg/l-es oxigéntartalmú oxigénes vizekhez képest!
Pláne a csapvíz 5-8 mg/l-hez hasonlítva.

Magyar találmány, csúcstechnika, saját terjesztéssel!











Ingyenes honlapkészítő
Profi, üzleti honlapkészítő
Hirdetés   10
Végre értem amit angolul mondanak nekem, és megértik amit mondok.

KÖSZÖNÖM NOÉMI!